Miért éppen ProChrist, Parzany úr?

Hét kritikus kérdés egy keresztyén kezdeményezésről.

Ulrich Parzany lelkész úrral, a ProChrist prédikátorával a neves német zsurnaliszta, dr. Markus Spieker készített riportot. Ebből a riportból olvashatunk itt részleteket. A média elkápráztatja a tömegeket, embermilliókat látunk Rómában, a Vatikánban, milliók mozdulnak meg különféle eseményeken. De vajon a médiaesemények képesek-e tartós változást elérni az emberek életében? Vajon együtt érzőbbek, segítőkészebbek lettünk a cunami adománygyűjtési rohama után? Hívőbbek lettünk a pápaválasztás után? Hazaszeretőbbek lettünk a foci VB után?

A keresztyén ProChrist kezdeményezés is egy ilyen esemény, nagy nyilvánossággal. Egy németországi központi rendezvényről sokszínű hitébresztő programot közvetítenek, amit egész Európában műholdvevővel, több mint ezer helyszínen láthatnak az érdeklődők. A közvetített program magját Ulrich Parzany igehirdetése alkotja, melyben megtérésre hívja a hallgatókat.

Így egyértelmű, hogy mindenképpen kritikai kérdéseket kell feltennünk. Valóban a ProChrist korszerű formája az evangélium közlésének, az evangélizációnak? Vajon a ProChrist témái megszólítják, megindítják a ma emberét?

1. A média a vallás visszatéréséről tudósít. Ön szerint is igaz ez az irányzat?

Igen, az emberek sikeres kapcsolatokra vágynak és életük célját keresik. Sokan megértették már, hogy egyiket sem lehet megvásárolni. A személyes szabadság hátránya az egyedül maradás. Ennek következményeként jön létre a vágy a kielégítő bizalmi kapcsolatok iránt. Ez azonban sok esetben gyorsabban vezet meghasonláshoz, mint valakinek a megszeretéséhez. Az érzelmek nem tartósak. Minél többet várunk egymástól, annál inkább kiábrándulunk a másikból. A kérdés: kiben bízhatok a végsőkig? – bizony, ez talán a legmélyebb vallási kérdés. De a kérdésfeltevés önmagában még nem válasz.

Aki az élete értelmét a hivatásbeli vagy szociális teljesítményére alapozza, zsákutcába jut. Felcseréli a célt a hasznossággal. Egy gép, ami többé nem használható, leselejtezendő. Azok az emberek, akiket mindenek előtt a saját teljesítményük és hasznosságuk alapján ítélnek meg, előbb vagy utóbb a társadalom szeméttelepére kerülnek. Ma, vagy holnap. Ebből az ördögi körből sokan ki akarnak jutni. De hogyan?

Az emberek a válaszokat az életvezetési tanácsok szupermarketében keresik, melyek nyíltan vagy rejtetten mind vallási tartalmúak. A megoldást nem feltétlenül a keresztyénségben keresik. A rengeteg előítélet sokakat megakadályoz, hogy Jézus Krisztus jó hírét megismerjék. Ezen csak a világos kommunikáció és a szívélyes meghívás segít.

Igen, sok embernél észleltem, hogy van igényük a teljesebb, értékesebb életre. Ezzel egyidejűleg azonban sokan mások azt vallják: „Amid van, az vagy te.” És a külcsín sokaknál gyakran fontosabb, mint az értékek.

Ezen kívül egyre több bíráló vitán megyünk keresztül, mert a vallási alapokon nyugvó terrorizmus félelmetesen elterjedt. Emellett minden gyanússá válik, ami vallási meggyőződést hirdet, mert veszélyeztetheti a szabadságot és a biztonságot. A vallási tudatlanság és a saját identitásunk bizonytalansága (ki is vagyok én tulajdonképpen?), a félelem és az agresszivitás veszélyes elegyét hozza létre.

2. A Biblia valóban segítő tanácsadó lehet korunk problémáira? Az ateista regényíró Richard Dawkins azt állítja: „Az ószövetség Istene egy nőgyűlölő, népirtó, kiszámíthatatlanul rosszindulatú zsarnok.”

Isten, aki Jézus Krisztusban megjelent, – sok kortársunk bánatára – , nem a „az ügyfél a király” elvet követi. Sokan vallják ma: azt teszünk az életünkkel, amit akarunk. Aztán ha valami nem jól sikerül, – morálisan, érzelmileg, szociálisan – , akkor Isten töltse be hiányainkat és segítsen minket. Ha ő ezt nem teszi, hitetlenségünkkel büntetjük. Ez egy vicc.

A Bibliából tudjuk, hogy Isten kijelenti magát az embereknek. De ezt mi valójában csak emberi módon tudjuk megérteni. Isten valóságát magunktól nem tudjuk felfogni. Ezért a mi saját, különutas elképzeléseink Istenről mindig csak felnagyított képek az emberekről, – tehát önhittség, önámítás. Ha Isten nem jelentené ki saját magát, nem maradna nekünk semmi más, mint magunkat a saját elképzeléseink alapján létrehozni. Ahogy egy hivatalnok a képeket a falra kivetíti, úgy vetíti ki az agyunk a képzeletünket az égre. Természetesen szeretjük a saját készítésű képeinket. De a mi vágyképeink nem arról szólnak, hogy Isten van-e, vagy ki ő valójában.

Isten ezért nem úgy él és uralkodik, ahogyan a vallásos emberek kívánják maguknak. Persze ha az ateisták Isten távozását szeretnék, ez sem befolyásolná Isten valóságát. Mindkét kívánság, bármennyire ellentétesek is egymással, emberileg érthető.

Isten alkotta az embert, vagy az emberek Istent? Az Isten, akivel mi Jézus Krisztusban találkozhatunk, összetöri a sajátkészítésű elképzeléseinket. Isten kijelentésének középpontja a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztus. Őbenne megismerhetjük Isten minden embernek szóló önfeláldozó szeretetét. De Jézusban megtapasztalhatjuk Isten szentségét is. Ő a világ teremtője és megtartója, ítélő bírája, megmentője és beteljesítője.

3. Nem lenne bölcsebb inkább a fenyegető klímaváltozás, vagy a szociális egyenlőtlenség ellen tenni valamit, mint misszionálni?

Kérem, ne tegyen fel megtévesztő vagy-vagy kérdéseket! A Biblia azt mondja nekünk, Isten szereti az igazságot. Aki benne hisz, fejlesztenie kell magában az irgalmasság és az igazság iránti szenvedélyt. A Bibliában ezt olvassuk: „Ha valaki azt mondja, szeretem Istent, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.” Ez így tiszta és világos, ugyebár?

Tulajdonképpen miért lett nálunk a „misszionálás” szó pejoratív kifejezéssé? A misszió küldetést jelent. Minden vállalat megfogalmazza a Küldetési Nyilatkozatát. A feltámadott Jézus azt mondta tanítványainak: „Ahogy engem küldött az Atya, én is úgy küldelek titeket.” Isten misszionáriusa tulajdonképpen Jézus. Ő hozza Isten megmentő szeretetét hozzánk emberekhez. Mindenki, aki részesült ebben a szeretetben, Jézus beleveszi Isten küldetésébe. Azon vagyunk, hogy szavakkal és tettekkel továbbadjuk mindazt, amit Isten által megtapasztaltunk. Nem használhatjuk Isten szeretetét önző módon csak saját céljainkra.

Ha valaki Jézus Krisztust követi, életének minden területe megváltozik. A főkérdés az lesz: „Mit tegyek azzal az ajándékkal, amit Isten nekem adott? A testemmel, az értelmemmel, az időmmel, a pénzemmel?”

Az orosz író, Dosztojevszkij azt írta: „…ha Isten nem létezne, minden megengedett lenne. A következmények borzalmasak lennének.”

4. Parzany úr, ön a ProChrist keretében személyes hitre szólít fel. Az embereknek rá kell bízni életüket Jézusra. Megfelel ez a forma a XXI. század spirituális felfogásának?

A keresztyénséget sokan a hagyományok és dogmák gyűjteményének tartják és a hitet pedig egy érzésnek, amit a legjobb titokban tartani. Isten teremtett minket és megbízott, hogy sáfáraiként éljünk ebben a világban. Ő megszólított minket, a mi kiváltságunk válaszolni neki. Nem vagyunk marionett bábuk vagy gépek. Ez a személyes kapcsolat különbözteti meg a teremtett embert a világ minden más teremtményétől.

Miután ezt az összefüggést megértettük, Isten felkínálja nekünk Jézus Krisztusban a gyógyulást, személyes kapcsolatainkban is. Ennek az ajánlatnak a továbbadása a keresztyének legfontosabb feladata. Mi is ezt tesszük a ProChristen keresztül.

Olyan ez, mint egy meghívó egy ünnepségre. A meghívón ez áll: várjuk válaszát. A legjobb szándékainkból legtöbbször nem lesz semmi, ha titokban maradnak. Csak akkor történik változás, ha kinyilvánítjuk döntéseinket. Ezért pl. a keresztelő és a hozzá kapcsolódó hitvallás a kezdetektől fogva nyilvános dolog volt az evangélikus egyházban, ugyanúgy, mint később a konfirmáció is. Papszentelés, lelkésziktatás, gyülekezeti vezetők beiktatása, - mind-mind az egyház széles nyilvánosságára tartozó események. Az egyházban minden fontos esemény tanúk előtt történik. Ha a felsoroltak fontos és nyilvános események, a hit ébredezése egy embertársunk életében már hogy ne lenne az! Ezért hívom előre az embereket a ProChristen, hogy tanúk előtt velem együtt egy kezdőimát mondjunk el. Ez az első lépés. Ezután a gyülekezetben felajánljuk segítségünket az illető további életvezetéséhez. Ez a kapcsolatteremtés nagyon fontos.

A vallás alatt mindig valamiféle személyes, intim dolgot értünk. A Jézus Krisztusban való hit azonban mindig érinti társas kapcsolatainkat és ezért felismerhető és nyilvánvalóvá lesz. Ő nem maradhat titokban.

5. Manapság sok ember szeretné, ha személyesen szólítanák meg. A ProChrist azonban egy tömegrendezvény. Hogyan tudja a ProChrist az egyéni témákat, az egyes látogatókat megfogni és különböző emberi igényeket kielégíteni?

A közvetítések több mint 1000 helyszínén 20-800 ember van együtt. Ezek nem tömegrendezvények. A központi helyen 3-6000 ember van jelen esténként. Sokan szeretnek a hit, az élet nagy kérdéseiről először a névtelenség védelmében hallani és gondolkodni. Minden rendezvényen lehetőség van személyes beszélgetésekre. Sok látogató barátaikkal együtt érkezik, így a személyes beszélgetés magától adódik.

Egy nyilvános prédikációban kendőzetlenül érinthetek kellemetlen, személyes problémákat is, anélkül hogy bárkit személyesen megsértenék. Ez a nagyobb hallgatóság előnye.

De minden esetben a központi programok, – énekek, színpadi jelenetek, riportok, az igehirdetés - kapcsán javasoljuk a személyes beszélgetéseket, melyekben még egyszer mindent egyénileg átgondolhatunk. A beszélgetéseket persze ösztönözni kell.

6. Felekezeti mozgalom a ProChrist? Ki áll pontosan mögötte?

A ProChrist kezdetektől fogva egy felekezetek felett álló mozgalom volt. Résztvevői túlnyomórészt az evangélikus népegyházi és más szabadegyházi csoportok, gyülekezetek köréből kerültek ki, de katolikus gyülekezetek is betársultak. Az egyes emberek – mindegy, hogy egy keresztyén közösséghez tartozóak, vallástalanok, vagy egy másik valláshoz tartoznak, élhetnek a választás lehetőségével.

A ProChrist egy különleges cél, ami elősegíti a különböző keresztény felekezetek együttműködését. Úgy hisszük, mindezen nagy áldás van. Nem mossuk össze a különbségeket, de a közös munkán keresztül kifejezzük, hogy a legfontosabb a minket összekötő Jézus Krisztus. Ezért tudjuk a különbségeket elviselni.

Nálunk Németországban felállt egy nyolcvan főből álló védnöki kör, akik különböző evangélikus egyházakhoz, szabadegyházakhoz, közösségekhez tartoznak. A ProChristet a kuratóriumi tagság keretében ismert egyházi, politikai, gazdasági, média, sport személyiségek is támogatják, mely a felekezetinél még szélesebb körű képviseletet jelent. A munkát több ezer önkéntes gyülekezeti munkatárs végzi. Őket egy kis főállású csapat segíti a ProChrist irodából.

7. A ProChrist 1993 óta létezik. Miben különbözik a 2009-es program a kezdetektől? Mi az újdonság, mi maradt meg?

A központi hely a szász főváros, Chemnitz lesz. Ebben a régióban egyrészt nagyon sok lelkes keresztyén él, akik a ProChrist rendezésében segítenek. Másrészt itt számtalan olyan emberrel találkozunk, akik már régóta elvesztették a kapcsolatot az egyházzal és a keresztyén hittel, vagy soha nem is álltak közel hozzá.

Erről szól a mottónk is: a „Kétség és ámulat” címmel szeretnénk a Biblia üzenetét az emberek személyes kérdéseivel összefüggésbe hozni.

Számomra megindító, hogy a Jézus Krisztussal való találkozás meghívóját húsz évvel a berlini fal leomlása és Németország egyesítése után pont ebből a városból közvetíthetjük egész Németországba és számos európai országba.

Az eddigiekhez képest várhatóan még nagyobb tapasztalattal rendelkezünk majd, a hívő ember különböző élethelyzeteit az interjúkban és a rövidfilmekben még jobban szemléltethetjük.

A színpadi jelenetek sem fognak hiányozni. A poptól a klasszikus műfajig terjedő zenei paletta ismét élénk és ünnepélyes légkört teremt majd. Mivel a közvetítés élő műholdas kapcsolattal történik, újra megtapasztalhatunk valamit abból a felemelő élményből, amit a ProChrist-közösségek Németországot és további húsz európai országot átszövő hálózata nyújt.

Köszönöm a beszélgetést!